Eddig is komoly érvek szóltak amellett, hogy a cégeknek már az ÁNYK kivezetését megelőzően érdemes elindítani az áttérést az M2M (gép-gép) eÁFA-bevallásra. A 2024-es adócsomag vonatkozó rendelkezéseinek ismeretében elmondható, hogy az előnyök meggyőző fölénybe kerültek a hátrányokkal szemben.
November elején lényegében arra a következtetésre jutottunk, hogy a gyorsabb áfabevallási folyamat, a belföldi összesítő jelentések (az ún. M-es lapok) kiváltása, a benyújtási folyamat során visszakapott NAV validációk által jelentett azonnali korrekciós lehetőség, továbbá az ellenőrzések során felmerülő könnyebb adminisztrációs teher olyan szempontok, amelyek képesek ellensúlyozni az M2M eÁFA implementációjának idő- és költségtényezői okozta hátrányokat.
A 2024-es adócsomag, valamint az utóbbi hetekben kirajzolódó NAV kommunikáció a 2024-es ellenőrzési stratégia kapcsán azonban olyan további előnyöket társít a bevezetéshez, melyek véleményünk szerint meggyőző érveket szolgáltatnak a projekt elindítására.
Önellőrzésipótlék-mentességet és ellenőrzés alóli moratóriumot kínál az M2M eÁFA
Még az adócsomag elfogadása előtt kerültek be a törvényjavaslatba azok – részben az Andersen által az M2M eÁfa fejlesztési szakasza során kezdeményezett – egyszerűsítések, melyek nagyban hozzájárulhatnak a rendszer népszerűsítéséhez. Ezen kedvezmények lényegében a bevallási folyamat során a NAV által visszaadott validációkhoz kapcsolódnak.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az M2M eÁfa folyamat során az adóhatóság a DATA XML feltöltését megelőzően és azt követően is ad vissza olyan – eddig szigorúan titkos – validációkat, melyek alapján az adózók könnyen ellenőrizhetik, hogy az általuk feltöltött tranzakciós adatok helyesek-e, illetve azokat szükséges-e korrigálni. Az utólagos validációk sajátossága, hogy amennyiben a bevallást a bevallási határidőhöz közel töltik fel, az eredmények sok esetben csak a bevallási határidőt követően lesznek elérhetőek az adózók számára.
Az adócsomag biztosítja azonban azt a lehetőséget, hogy az adóhatóság nyugodtan áttekinthesse a validációs eredményeket. Amennyiben ugyanis az adózó megbízható minősítésű, az adóhatóság nem folytathat vele szemben ellenőrzést a bevallás esedékességétől számított tizenöt napig. Amennyiben pedig a korrekció szükségessé válna, az adózó jogosult módosítani a bevallását anélkül, hogy önellenőrzésipótlék-fizetési kötelezettséggel kellene számolnia.
A jogszabály tehát olyan környezetet teremt az M2M eÁfát választó adózók számára, amely egyedülálló a magyar adózás-történetben: elegendő idő fordítható a bevezetésre, az adóhatóság támogatólag lép fel a validációs eredmények kommunikálásával, az esetleges hibákat pedig hátrányos jogkövetkezmények nélkül lehet javítani.
2024-es ellenőrzési tervek az adatminőség javítására
Az adóhatósági kommunikáció alapján évek óta látható, hogy az online számlaadat-szolgáltatás során a NAV-hoz beérkező adatok megfelelőségével rendszerszinten probléma van. Átlagosan ugyanis havonta 33 millió hibaüzenetet küld az adóhatóság az adózóknak, melynek akár 10 százalékát is elérheti a súlyos, blokkoló (ún. ERROR) hibák száma. Az adóhatóság kimondott célja lesz 2024 során az adatminőség ellenőrzése, melynek keretében a tervek szerint akár egy új adóigazgatási eljárás bevezetésére is sor kerülhet.
Az már korábban is tudható volt, hogy az online számlaadat-szolgáltatások rendbetétele képezi az M2M eÁfa bevezetés egyik legnagyobb feladatát. Az, hogy az adóhatóság várhatóan 2024-ben elkezdi kikényszeríteni az adatok tisztítását, várakozásaink szerint arra fogja sarkallni a vállalkozásokat, hogy már azelőtt nekilássanak ennek a feladatnak, hogy a NAV kopogtatna náluk. Ha pedig a vállalkozás biztosította az adatminőséget, az M2M eÁfa bevezetése is elérhető közelségbe kerül számára, onnan ugyanis a sztenderd adókódok átemelése és a rendszer-implementáció már egy lényegesen egyszerűbb feladat.
Az M2M eÁfa bevezetéshez tehát várakozásaink szerint az adóhatósági ellenőrzési gyakorlat is jelentősen hozzá fog járulni 2024-ben.
Az Andersen cikksorozatának korábbi részei:
- Mik az M2M eÁfa előnyei? Megéri-e átállni?
- Az eÁfa mint SAF-T reporting
- Hogy fog kinézni az eÁFA bevallás-benyújtási folyamat?
- ÁFAlanszter – Sztenderd adókódok szerepe, kapcsolat a vállalati adókódokkal
A cikk korábban az Andersen oldalán jelent meg 2023. december 12-én.